Antalya

Régió bővebben

Antalya

Ajánlatok száma 46 utazás ,ár intervallum: 241 497 Ft - 5 403 080 Ft.

A Török Riviéra fővárosának tartott Antalya, nagyvárosi, pörgős élettel vonzza magához a turistákat. Kétmillió lakosával, hatalmas, modern nemzetközi repterével és közigazgatási központjával az ország egyik legkiemelkedőbb metropoliszává vált és mindehhez döbbenetesen kevés idő is elegendő volt, hiszen majd fél évszázaddal ezelőtt még csupán egy csendes kis település volt. Az óvárosi rész, amely egészen a kikötőig húzódik, teljesen visszarepít minket az időben. Megtekinthetjük a Hadrianus-kaput, amely 130-ban épült, továbbá a város jelképének számító, szeldzsuk törökök által épített Yivli-minaretet, valamint két nagyobb mecsetet is, amik az oszmán birodalom idejéből származnak. Nem számít szokványosnak, hogy egy adott városban bármilyen lehetőségünk nyílna dönteni arról milyen típusú tengerpartra vágyunk. Épp ezért fontos megemlíteni, hogy Antalya-ban más a helyzet, sőt, több alternatívánk is lehet. Mivel a belváros egy magas sziklán fekszik, ezért a part megközelítése hosszú lépcsősorok segítségével történik, ahol a tengerbe benyúló stégekről tudunk megmártózni. A második lehetséges opciónk a város leghosszabb homokos partszakasza a Lara Beach, mely mentén rengeteg családbarát és luxusszálloda épült, az utóbbi évek során. S végül a város nyugati partszakaszán található Aqualand nevű csúszdapark biztosítja számunkra a lehetőségek teljes tárházát.

Keresés eredményei

Rendezés

Szűrők

FM
LM
TIP
64 % Expert Rating

Kleopatra Beach Hotel


repülő | Pozsony, Kassa, Budapest, Debrecen
All inclusive
176 123 Ft /fő-től /fő-től
50 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóKültéri medenceWiFiGyermekbarátWellnessSport lehetőségek
FM
LM
TIP
69 % Expert Rating

Kleopatra Arsi


repülő | Budapest, Debrecen
Önellátás, Reggeli, Félpanzió, All inclusive
180 798 Ft /fő-től /fő-től
150 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóWiFi
FM
LM
TIP
76 % Expert Rating

Kleopatra Golden Beach


repülő | Pozsony, Budapest, Debrecen
All inclusive
194 521 Ft /fő-től /fő-től
50 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóKültéri medenceWiFiWellness
FM
LM
TIP
70 % Expert Rating

Kleopatra Royal Palm Hotel


repülő | Pozsony, Kassa, Budapest, Debrecen
All inclusive
194 521 Ft /fő-től /fő-től
100 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóKültéri medenceWiFiWellness
FM
LM
TIP
80 % Expert Rating

Kleopatra Life


repülő | Pozsony, Kassa, Budapest, Debrecen
All inclusive
203 929 Ft /fő-től /fő-től
50 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóKültéri medenceWiFiWellnessSport lehetőségek
FM
LM
TIP
81 % Expert Rating

Kleopatra Atlas Hotel


repülő | Budapest
All inclusive
207 759 Ft /fő-től /fő-től
150 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóKültéri medenceWiFiWellness
FM
LM
TIP
78 % Expert Rating

Tac Premiere Hotel & Spa


repülő | Pozsony, Budapest, Debrecen
All inclusive
209 641 Ft /fő-től /fő-től
150 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóKültéri medenceWiFiGyermekbarátWellnessSport lehetőségek
FM
LM
TIP
66 % Expert Rating

Kleopatra Micador


repülő | Budapest
All inclusive
211 956 Ft /fő-től /fő-től
350 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóBeltéri medenceKültéri medenceWiFiWellness
FM
LM
TIP
85 % Expert Rating

Riviera Hotel & Spa


repülő | Pozsony, Kassa, Budapest, Debrecen
Félpanzió, All inclusive
225 224 Ft /fő-től /fő-től
100 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóBeltéri medenceKültéri medenceWiFiGyermekbarátWellnessSport lehetőségek
FM
LM
TIP
86 % Expert Rating

Xperia Grand Bali


repülő | Budapest
All inclusive
287 553 Ft /fő-től /fő-től
250 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóBeltéri medenceKültéri medenceWiFiWellnessSport lehetőségek
egyéb ajánlatok >

Utoljára megtekintett szállások

Böngészés előzmények nélkül