Antalya

Régió bővebben

Antalya

Ajánlatok száma 46 utazás ,ár intervallum: 241 497 Ft - 5 403 080 Ft.

A Török Riviéra fővárosának tartott Antalya, nagyvárosi, pörgős élettel vonzza magához a turistákat. Kétmillió lakosával, hatalmas, modern nemzetközi repterével és közigazgatási központjával az ország egyik legkiemelkedőbb metropoliszává vált és mindehhez döbbenetesen kevés idő is elegendő volt, hiszen majd fél évszázaddal ezelőtt még csupán egy csendes kis település volt. Az óvárosi rész, amely egészen a kikötőig húzódik, teljesen visszarepít minket az időben. Megtekinthetjük a Hadrianus-kaput, amely 130-ban épült, továbbá a város jelképének számító, szeldzsuk törökök által épített Yivli-minaretet, valamint két nagyobb mecsetet is, amik az oszmán birodalom idejéből származnak. Nem számít szokványosnak, hogy egy adott városban bármilyen lehetőségünk nyílna dönteni arról milyen típusú tengerpartra vágyunk. Épp ezért fontos megemlíteni, hogy Antalya-ban más a helyzet, sőt, több alternatívánk is lehet. Mivel a belváros egy magas sziklán fekszik, ezért a part megközelítése hosszú lépcsősorok segítségével történik, ahol a tengerbe benyúló stégekről tudunk megmártózni. A második lehetséges opciónk a város leghosszabb homokos partszakasza a Lara Beach, mely mentén rengeteg családbarát és luxusszálloda épült, az utóbbi évek során. S végül a város nyugati partszakaszán található Aqualand nevű csúszdapark biztosítja számunkra a lehetőségek teljes tárházát.

Keresés eredményei

Rendezés

Szűrők

FM
LM
TIP
56 % Expert Rating

Grand Barhan


repülő | Budapest
Önellátás, Reggeli
174 200 Ft /fő-től /fő-től
50 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóKültéri medenceWiFiWellness
FM
LM
TIP
72 % Expert Rating

Acar Hotel


repülő | Budapest, Debrecen
Félpanzió, All inclusive, Ultra all inclusive
200 591 Ft /fő-től /fő-től
250 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóBeltéri medenceKültéri medenceWiFiGyermekbarátWellness
FM
LM
TIP
87 % Expert Rating

Antique Roman Palace Hotel


repülő | Budapest, Debrecen
Ultra all inclusive
306 750 Ft /fő-től /fő-től
50 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóKültéri medenceWiFiGyermekbarátWellnessSport lehetőségek
FM
LM
TIP
85 % Expert Rating

Kaila Beach Hotel


repülő | Budapest, Debrecen
All inclusive
342 964 Ft /fő-től /fő-től
50 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóBeltéri medenceKültéri medenceWiFiGyermekbarátWellnessVízicsúszdák Sport lehetőségek
FM
LM
TIP
79 % Expert Rating

Monte Carlo Hotel


repülő | Budapest, Debrecen
All inclusive
357 315 Ft /fő-től /fő-től
50 mTávolság a tengertőlLégkondícionálóKültéri medenceWiFiVízicsúszdák

Utoljára megtekintett szállások

Böngészés előzmények nélkül